
ÉNtudatos ÖNértékesítőknek
„Minden az elképzeléseim szerint haladt, a végén mégsem kötött az ügyfél. Nem tudom, hol mehetett félre a dolog.” Ez a fajta tanácstalanság azért okoz szörnyű
„Minden az elképzeléseim szerint haladt, a végén mégsem kötött az ügyfél. Nem tudom, hol mehetett félre a dolog.” Ez a fajta tanácstalanság azért okoz szörnyű
Nyilvános szereplésre készülve az első lépés, hogy tudatosítsd céljaidat – vagyis döntsd el, hogy miért beszélsz (milyen reakciókat vársz az eseményt követően). A következő lépések
Aki gyerekként ült már végig tanórát az utolsó sorban, pontosan tudja, hogy mit lehet ott tenni: bármit (hisz úgysem látnak). Online térben kommunikálva a hatás
– fontos állásinterjú, új pozíció esetén, vagy mert elkötelezett önfejlesztő vagy – Közel két évtizeddel ezelőtt jött el az a nap, amikor életemben először televíziós
Óriási előny, ha valaki egy remek csapattal dolgozhat. Éppen ez az érzés fogott el a héten, amikor kedd délután Dr Németh Zoltán (DrPrezi) Humor workshopján
Az Üzleti hatáskeltés című videóban már emlegettem a Cápák között című RTL-es műsort, ami hosszú évek óta először ültetett a televízió elé. Rámutattam, hogy a