Hatás születik – az előadótéren

Előadásod kezdetekor sok dolgot még nem tudnak rólad. Persze lehet, hogy tudják a neved, ismerik a titulusod, olvasták a rendezvény marketinganyagaiban az előadásod kivonatát. De fogalmuk sincs, hogy a barátaid hogyan becéznek, hogy miként jutottál el eddig a pozícióig, vagy, hogy mennyire hiszel abban, amiről beszélni fogsz.

Sok mindent nem tudnak rólad, mégis mire a székedtől elérsz a színpad közepéig, hallgatóságod “ítéletet” hozott. Benyomást arról, hogy milyen lehet veled… beszélgetni, dolgozni, vagy milyen lesz (előfeszítés/várakozás) tőled egy előadást meghallgatni. És ami a legizgalmasabb az egészben, hogy mindehhez még csak meg sem kellett szólalnod. Az a rendszer, amivel másokat felmérünk ugyanis jóval a beszélt nyelv előtt kiépült bennünk, így mindenhez, amit másokon látunk – megjelenéshez, frizurához, arckarakterisztikához, testtartáshoz, mozgásunk dinamikájához, lépések távolságához, mosolyhoz, szemkontaktushoz vagy utóbbi kettő hiányához jelzőket, tulajdonságokat, olykor személyiségjegyeket rendelünk. Tesszük ezt ösztönösen, tudattalanul, eddigi élettapasztalatunk alapján. Akkor is, ha a megfigyeltünk beszél és akkor is, ha nem.

Ettől fogva már sejthető, hogy amikor színpadra lépsz, kommunikációd hatékonysága – és így előadásod sikere – túlmutat majd azon, amit mondasz. Ezért arra biztatlak, hogy felkészülésed során dolgozz tudatosan testbeszédeddel is. Használd ki annak a nyelvnek az erejét, ami már az emberi beszéd megszületése előtt is összekötött minket. És érd el, hogy a tested érted dolgozzon.

Azért, hogy ez biztosan sikerüljön, a mostani cikkben bemutatok a Hatásgyakorlat módszertan pillérei közül hármat, amelyek hatékony támaszt biztosítanak előadói fellépésedhez.

Kezdjük rögtön az elsővel!

Értem vagy ellenem?

Március elején, egy keddi nap szokásos reggeli rutinja után – tudod gyors kávé, gyerek az oviba, 55 perces menetidő a Margit-híd budai hídfőtől a Széll Kálmán térig – végre leülhettem a laptopom elé, hogy nekilássak megírni a rám eső fejezetet a második könyvbe, amiben társszerzőként publikálok. A téma ezúttal a lámpaláz, bevezetésként pedig a következőt pötyögtem be: Elképesztően hatékony fegyverarzenál, vagy az önkéntelen önszabotázs eszköztára? A kérdés költői formátumát elvetve rögtön meg is válaszoltam azt: is-is. És az, hogy a mérleg melyik serpenyője emelkedik vagy süllyed – testbeszédünk torzítja kijelentéseinket/ellehetetleníti az üzenetátadást, vagy éppen hatékonyabbá teszi/megerősíti azt/segítve az üzenet rögzülését – sok tényező függvénye lesz. És pontosan ezért választottam elsőként az Értem vagy ellenem kérdését, mert ez a fájdalompont, vagy megoldandó feladat, megugrandó akadály rengeteg előadót érint.

Miért van az, hogy amikor egy hétköznapi szituációban beszélgetünk, akkor általában nem remeg a lábunk és a hangunk? Akkor és ott miért nem végzünk öncsonkítást ujjaink tördelésével és miért nem járunk lámpaláz-csárdást apró rugózásokkal és önkéntelen hintázással? Őszintén ezt a koreográfiát szándékosan talán elő sem tudnád venni, ellenben téttel bíró helyzetben, például előadóként színpadon állva úgy megy, mint a karikacsapás. Hiteles fellépésünk egyik pillérét az adja, hogy ne célunk ellen, hanem célunkért ható jelzésekkel dolgozzunk és valódi homlokon-csapós heuréka élményt okoz, amikor ráérzünk, hogy a szóban forgó nehézség és annak megoldása egyazon tőről fakad, ez pedig nem más, mint az adott fókusszal működő agy.   

Ne arra koncentrálj, hogy ne remegjen a térded vagy a kezed – helyette érd el, hogy a tested érted dolgozzon.

Például azzal, hogy tudatosítod miért beszélsz. A fő cél és a részcélok szintjén is. A szándék ugyanis erős kapcsolatban áll a testtel. Minél erősebb a szándék, minél inkább érzem a késztetést, hogy például elmagyarázzam a hat és fél éves kisfiamnak, hogy miért is nem olyan jó ötlet az üveg étkezőasztalon apa barkácskészletével fabrikálni, az agyam annál több eszközt aktivál a célom eléréséhez. Változtat arckifejezésen, hangon, testtartáson – attól függően, hogy éppen esdeklés vagy mindent elsöprő szigor a stratégiám… Az agy képes a szándékhoz igazítani a testbeszédet és ez támaszt jelenthet előadásodhoz kapcsolódó céljaid elérésében is.

Bármilyen üzenetet is kommunikálsz majd az előadótéren, ahhoz szándék is kapcsolódik, amihez több nonverbális kommunikációs stratégia – emellett egy nagy csokor magatartásminta – is jár (szocializációd során “hozzátanultad” őket a szándékhoz). Ezek ott vannak benned és a megfelelő kapcsolódás, a szándék fókusza segíteni fog, hogy aktiváld őket.

Ilyen, amikor a tested érted dolgozik. Meggyőzővé, hitelessé, szemléletessé tesz.

És nem csak azt tudatosíthatod, hogy miért beszélsz, de eldöntheted, hogy miről beszélsz. Sokszor készülünk úgy az ügyfeleimmel az előadásukra, hogy első találkozónkon ők már rendelkeznek egy beszéd és PPT alappal és amikor átbeszéljük az anyagot bizonyos diáknál azt mondják, hogy „ezt csak átfutom majd, ez itt annyira nem lényeges, ezeket a pontokat csak átpörgetjük” és én mindig erősen bólogatok, hogy jó…pörgesd át…suhanj át rajta…vagy tudod mit, csak töröld ki.

Miért nem beszélsz inkább arról, ami valódi szenvedéllyel tölt el?

Ami lelkesedéssel tölti fel a hangod és csillogóvá változtatja a tekinteted?

A tested azon a hangon fog megszólalni, ahogyan viszonyulsz ahhoz, amiről éppen beszélsz. Akkor is, ha ez az érdektelenség vagy unalom. És mivel tudjuk, hogy a minket megfigyelők agya folyamatosan dekódolja a szavakon túli jelzéseket, mi történik akkor, amikor mondhatni jelzések nélkül jelented ki a színpadon, hogy: – Ez lesz a legjobb megoldás.

Aki e pillanatban a közönség tagjaként figyel téged, nem azt hallja meg, ami a szavak által elhangzik. Azt fogja kihallani az egészből, amit lát, vagy amit jelen esetben nem lát (pedig ott kellene lennie). Azt fogja látni, hogy amit mondasz, az nem igaz (nem ez a legjobb megoldás), vagy, hogy téged valójában totál nem érdekel (hiszen még a szándék hiányát is képesek vagyunk látni). A fejünkben a verbális információk, szavak, kifejezések és a hozzájuk illeszkedő testbeszédi jelzések különböző kombinációkban adnak ki egy adott jelentést. Így raktározzuk el a tudást. Emiatt ha ott vannak a szavak, hogy nagyon fontos, de nem látjuk a nagyon fontos megerősítő bólintását, szemkörnyéki jelzéseket, előrelépést, kézmozdulatot, ami a hangsúlyosan ejtett szavak legerősebb nyomatékkal bíró pontjaként egyben mozdulati végpontja (bólintás, kézjelzés) lesz – akkor az inkongruenciát okozhat bennünk, egyezőtlenséget. Ez egy valami hiányzik, aminek ott kellene lennie – sejtelem. Ami evolúciós okok miatt bizonytalanságot, majd bizalmatlanságot vált ki és hiteltelenné tehet mások szemében.

Ne hagyd!

Állítsd be a fókuszt és szándékod megfelelő fokozatba állítja a tested. Beszélj arról, ami meggyőződésed, hited, szenvedélyes és érd el, hogy a tested érted dolgozzon.

Persze az sem mellékes, hogy konkrétan mit mondasz. Több szempontból sem.

Barack Obama volt amerikai elnök, a választáson való indulásának bejelentését követő első körútján az iowai Ames városházán az iraki háborúval való szembenállásáról beszélt, amikor nagy hibát vétett. Óvatlanul azt találta mondani, hogy az előző adminisztráció átgondolatlan döntésének következtében több, mint háromezer fiatal amerikai katona életét pazarolták el. Ezt a kifejezést abban a pillanatban megbánta, amikor kimondta és nem is azért, mert tudta, hogy az újságok azonnal ízekre szedik emiatt, hanem mert átfutott rajta, hogy milyen hatással lehet ez a gyászoló családokra.

Tudjuk, micsoda hatalommal bírhat egy szó. Hogy éles tőrként szúrhat szíven vagy mennyei magasságokba repíthet. Viszont ritkán tekintünk szavainkra sikeres fellépésünk zálogaiként, pedig…

Ha csak egy jelzőt megváltoztatunk, jó ötlet helyett párját ritkító ötletről, szép helyett szemet gyönyörkedtető designról beszélünk, azzal visszahathatunk saját előadói testbeszédünkre is. Kiemelten igaz ez, ha olyan szavakkal dolgozunk, amik titkos kódként saját érzelmi reakcióink előhívását segítik (igaz, ez a technika több felkészülést igényel), de ekkor örömünk, dühünk vagy akár büszkeségünk átrajzolja arckifejezésünket.

 Mimikai jelzéseink virálisan terjedve az érzelem leképezésével a minket megfigyelők szívébe kúsznak. Így elérhetjük, hogy hallgatóságunk ne csak megértse, de át is érezze az általunk elmondottak jelentőségét.

De szavainkhoz, mondatainkhoz kötődő testbeszédi jelzéseink másra is képesek. Mozdulatainkkal ugyanis mások fejébe vetíthetjük az előadói üzenetünkhöz kötődő legfontosabb képeket, hiszen agyunk a láthatatlan részleteket is hozzárajzolja a látottakhoz. Miközben a megfigyelők agyában ugyanazok a területek aktiválódnak megfigyelés közben, mint bennünk a végrehajtás pillanataiban (egyébként ebben is ugyanazok a tükörneuronok a ludasok, akik mimikai jelzések utánzására sarkallnak minket).

Ráadásul mozdulataink segítenek beszélni.

Mit csinálunk, amikor teljesen hétköznapi szituációban beszélünk és nem jut eszünkbe egy szó? Kézmozdulatokkal próbáljuk bedurrantani agyunk motorját. A kognitív/szövegi tartalomhoz motorikusan is hozzáférhetünk, mozdulatokat és kifejezéseket szintén tárolhatunk „csomagokban”. Kézgesztusaink segítik a tanulást, memorizálást, majd előadóként a színpadon állva a gondolatok előidézését – csak annyi a feladatunk, hogy szövegi és motorikus tartalommal párhuzamosan dolgozzunk a felkészülés alatt. Ha ezt jól csináljuk, nyereségünk kétszeres lesz. Egyszer képesek leszünk hitelesen és folyékonyan beszélni, másodszor előadásmódunkkal támogatjuk közönségünk asszociációit, amivel 40%-kal többet tudnak megjegyezni az általunk átadott információból.

Érd el, hogy szavaid mozdulataid által támogassanak a felkészülésben és a hatásgyakorlásban!

Érd el, hogy a tested érted dolgozzon.

Sok dolgot nem tudnak még rólad. Persze elárulhatod a beceneved, elmesélheted hogyan kerültél mostani pozíciódba. Megemlítheted, hogy mélyen hiszel abban, amiről beszélsz – a veled kapcsolatos megítélésben mégis az a benyomás lesz döntő, amit az előadásod meghallgatása közben alakítottak ki. Ugyanis ekkorra már lesz egy élménycsomagjuk, ami hozzád fűződik. És persze, ennek részét képezi az első benyomásuk, vagy az, amit hallottak vagy olvastak rólad, de sokkal nagyobb rész az, ami a beszéded alatt történt, ami lezajlott bennük a te hatásodra.

Hatással vagy a világra.

Létezésed minden egyes pillanatában hatással vagy más emberek életére és ez különösen igaz, amikor előadóként színpadra állsz. Az, hogy mi a szándékod, milyen az elmondottakhoz való viszonyulásod meghatározhatja, hogy milyen hatást gyakorolsz a hallgatóságodra, ám az, hogy hogyan viszonyulsz a közönségedhez, meghatározza, hogy ők hogyan hatnak vissza rád. Építhetsz a közönségedre. A hozzájuk való kapcsolódásodra. Hiszen ha tartasz tőlük, az inger a veszély, agyad válasza a kortizol és a test üss vagy fuss válaszreakcióira való felkészítése lesz (ami kéz-és lábremegéssel járhat). Ha nincs benned alázat, ha nem érdekelnek, akkor ez jelenik meg rajtad, de ha tudod – és tudatosítod – hogy előadásod ajándék, amire hallgatóságodnak szüksége van, amivel sikeresebbek lehetnek, boldogabb életet élhetnek, akkor törődni fogsz velük. Ez a fókusz segíti a szándékot, letisztítja nonverbális kommunikációd és csatolja a nyitottsághoz, jóindulathoz kapcsolódó testbeszédi jelzéseket. Ha törődsz velük, azt érezni fogják. Ha törődsz velük, akkor érdekelni fog a reakciójuk és nem kell előadás közben felidézned, hogy T. Bieniek Ildikó szerint fél-egy mondatig tartsd ki a szemkontaktust egy-egy résztvevővel (amit egyébként tényleg javaslok 😉 ), mert magadtól kivárod majd, hogy egy rábólintás vagy egy válaszmosoly jelezze, hogy értik és ott vannak veled.

Csak megsúgom (ezt a cikket elképesztően megnyújtaná, ha itt akarnám kifejteni), hogy elképesztő hatással van ránk az emberi kapcsolódás, akár fiziológiai vagy neurális szinkronitás szintjén. Úgy is mondhatnám, hogy elképesztően sok szálon vagyunk képesek kötődni egymáshoz, ami ráadásul megemel minket és ennek a folyamatnak az egyik kulcsa a testbeszéd lesz. És van úgy, hogy ez csak megtörténik.

Ha megfelelő a közönségedhez való viszonyulásod, akkor agyad egycsatornás előadás helyett párbeszédre vált, ami a testbeszédi jelzések előhívását természetes, mindennapi interakcióidhoz hasonló módon végzi.

És ennél többre nincs is szükség.

T. Bieniek Ildikó

Előadói hatáskeltéssel, metakommunikációs fejlesztéssel foglalkozó szakember, a “Még mindig előadok, tehát vagyok” című prezentációtechnikai könyv társszerzője, a DrPrezi Team tagja

ildiko@hatasgyakorlat.hu

FACEBOOK    LINKEDIN

Legfrissebb bejegyzéseim

HIBAJELENTÉS

„Tudod, hogy működik a szoftverfejlesztés?” – kérdezi Leonard az Agymenők