Még mindig Előadok, tehát vagyok – a kiváló előadók titkai

A kiváló előadók titkait felfedni hivatott könyv előszavában Prof. dr. Aczél Petra (nyelvész, egyetemi tanár, intézetigazgató) így ír: „Hogyan is lehetne „megúszni” a hatásos előadás tanulását egy olyan korban, ahol mindig látszódunk és hallatszódunk!”

Ha belegondolunk, ez a tendencia megkérdőjelezhetetlen, látva a különböző szakmai konferenciák vagy céges prezentációkra „berántott” kollégák növekvő számát, a lassan bakancslisták élére kerülő TEDx előadásokat. Úgy tűnik a késztetés (vagy ha más tol a színpadra, akkor elvárás), hogy kevesek helyett sokakhoz szóljunk, egyre erősebb – ezzel párhuzamosan egy jó beszéd elkészítésével és kivitelezésével kapcsolatos kihívás mértéke szintén nőtt, a puszta információátadás ma már nem elég.

A közönség többet kíván – élményre szomjazik, amivel jobban csúsznak a száraz tények. Az egymásba fűzött adatok és érvek megfűszerezésével így végül igazi BESZÉD kerül a terítékre, ami ízek és illatok mennyei kombinációjával gyönyörködteti érzékeinket. Ahogy a szóban forgó könyv is gyakorlottabb előadóknak szól, egy ponton túl már nem elég egy kis savanyúságot kínálni a főétel mellé. A különböző fejezetekbe foglalt előadói technikák arra ösztönöznek, hogy mondandód körítsd édes sztorival, add meg pikantériáját csípős megjegyzésekkel, zamatos metaforákkal, vagy akár keserű humorral.

A főfogás úgyis te magad leszel.

A színpadon állva több száz, vagy akár ezer fős közönség előtt ugyanis az ember nem csak jól látszik és hallatszik, de meg is mérettetik. Mintha főzőműsorok sztárséf-bírái kóstolgatnának, úgy ízlelgetik megjelenésed és szavaid, elrágódnak kijelentéseiden, végül az összhatást díjazzák – azt az esztétikai- és íz-élményt, amit neked köszönhetnek.

A könyv Hatáskeltés című fejezetét ezzel a két kérdéssel indítottam: Mit akarsz látni a közönségen? Mit szeretnél, mit érezzenek?

Az összhatás, az élmény, amit nekik adsz ugyanis éppen ezeken áll, vagy bukik. Előadótéren állva számít a karaktered, jelentőséggel bírnak mozdulataid, hanghordozásod. Testbeszéded meghatározza, hogy amit mondasz, az végül hogyan ér célba: terveid szerint, vagy teljesen eltérő módon.

Bár a fejezet megírása nem kevés fejtörést okozott számomra (hiszen csupa olyan dolgot kellett leírnom, amit általában inkább megmutatok), mégis úgy érzem, hogy sikerült a témát ténylegesen technika- és gyakorlatorientáltan feldolgozni.

A felépítés nagyjából így néz ki:

SZÍNPADRA LÉP AZ ELŐADÓ

  • Meglátni és megszeretni?
  • Kulcs az irányított benyomáskeltéshez
  • Nem érted, de érzed

MIVEL/KIRE/HOGYAN HATUNK?

  • Testtartás/kiállás
  • Lábmozgások
  • Kézgesztusok
  • Mimika
  • Ne tedd! (Színpadi tiltólista előadóknak)
  • Hang=erő
  • Tempó/ritmus/hatásszünet

NÉZZ A SAJÁT SZAVAID MÖGÉ!

  • Érzelmek íve
  • Ami igazán fontos
  • Miből mennyit

KAPCSOLAT(BAN) A KÖZÖNSÉGGEL

  • Időzíts!
  • Irányíts!
  • Adj helyet a közönség reakcióinak!
  • Spontaneitás
  • SZEREPVÁLTÁS
  • Sztorizz hatásosan!
  • Hasonlatokkal élve

A fejezet illusztrációkat, bárhol elvégezhető (bár talán otthon érdemes kezdeni) gyakorlatokat és videó-javaslatokat is tartalmaz, beszerzési útja pedig a következő: https://drprezi.hu/meg-mindig-eloadok-tehat-vagyok/

Kívánom, hogy hasznotokra váljon a könyv és végül olyan magabiztossággal és természetességgel lépjetek színpadra, mint a leghatásosabb előadók!

T. Bieniek Ildikó

Nyilvános beszédre való felkészítés / testbeszéd

Mobil: 0036 30 4197791

Mail: ildiko@hatasgyakorlat.hu

www.hatasgyakorlat.hu

Legfrissebb bejegyzéseim