ÉNtudatos ÖNértékesítőknek

Minden az elképzeléseim szerint haladt, a végén mégsem kötött az ügyfél. Nem tudom, hol mehetett félre a dolog.

Ez a fajta tanácstalanság azért okoz szörnyű érzést, mert tehetetlenséget szül. Rendkívül sok értékesítő és tanácsadó küzd meg a frusztrációval, hogy elméletben mindent jól tesz, az eredmények mégsem jönnek – sőt, a megértés sem, hogy mindez miért történt? A döntés miértje rejtve marad a folyamatban, ahol valamikor történt valami. Jó hír, hogy ami először érthetetlennek tűnik, az megfelelő taktikával először észlelhetővé, majd láthatóvá tehető. Innentől pedig már „szemünk lesz” a bonyodalmak feltérképezésére.

Ezt a modult azoknak ajánlom, akik értékesítői/tanácsadói munkájuk miatt törekednek mások jobb megértésére és a verbális (szövegi) tartalom mellett szívesen dolgoznak a fellépésük mások viselkedéséhez való igazításával. A program a DISC-módszertan alapjaira épül, így a közös munka során eltérő viselkedési stílusok lehetséges reakcióit és az azokra adható válaszokat célozzuk meg.

A folyamat részeként gyakorlati megközelítéssel vizsgáljuk:

  • Saját színeid képviseletében
  • Személyes branding DISC alapon
  • Egyetérteni vagy megérteni?
  • A piros viselkedés
  • A sárga viselkedés
  • A zöld viselkedés
  • A kék viselkedés
  • A tökéletes nem létezik
  • Tanácsadói termékek – eltérő színek perspektívájából
  • Színes érvelés
  • Testbeszéd és kimond(hat)atlan reakciók
  • Hass, alkalmazkodj, gyarapíts
  • Hogy érd el, hogy kiakadjon?
  • A figyelem megragadása – és megtartása
  • Mindenki ugyanazt érzi?
  • Mozdulj el mások felé
  • Szimpátia színalapon
  • Win-win (ki mivel nyer?)
  • Döntésre késztetve
  • Optimista torzítások
  • Színes elutasítás
  • Félelem és meggyőzés
  • Száraz téma, élvezetes terítéken

Legfrissebb bejegyzéseim

HIBAJELENTÉS

„Tudod, hogy működik a szoftverfejlesztés?” – kérdezi Leonard az Agymenők