CSOPORTOS KÉPZÉSEK

A nonverbális készségek társas interakciókban jelentenek igazán nagy előnyt.

Gyorsan felmérni, pontosan megérteni és megfelelően reagálni úgy lehet igazán, ha „szemünkkel is halljuk” a másikat, vagyis ha képesek vagyunk felmérni érzelmi, hangulati állapotát. A testbeszéd azonban még ennél is többet jelent, a kimondott szónál ugyanis sokszor őszintébb, és személyiségjegyek/motivációk kapcsán is kiegészíti azt a képet, amit egymásról alkotunk.

 

A HATÁS GYAKORLATA – CSOPORTOKBAN

Csoportos képzések során a résztvevők speciális gyakorlatokon keresztül, egymás szemére és fülére „támaszkodva” fedezhetik fel a nonverbális jelzések mindennapi jelentőségét.

A jó hangulatú foglalkozások során a poszturális kommunikációt, kézgesztusokat, mimikai érzelem-kifejezéseket és a hang változásait nem csak genetikailag vagy társadalmilag rögzített – általánosan felismerhető – jelzéseken keresztül, hanem egyéni minták alapján is vizsgáljuk. Ez segítheti a résztvevőket, hogy észrevegyék, testbeszédük jelzései által felülírt szavaik milyen plusz jelentést hordoznak magukban; miért válhatnak ezek a jelzések félreértések indikátorává és jól használva hogyan segíthetik elő az egyenes, erőszakmentes és hatékony kommunikációt.

 

A LOJALITÁS NYELVE

A jobb megértés erősebb kapcsolódást eredményez. Ez pedig legalább annyira nyerő az ügyfél-elégedettség szempontjából, mint csoportvezető és beosztott gördülékeny együttműködését illetően – nem is beszélve arról, mennyire jó érzés olyan emberekkel időt tölteni, akik valóban figyelnek ránk. A figyelem kimagasló értékkel bír, a törődés pedig azért lesz kifizetődő, mert lojalitást eredményez. Hol nincs szükség erre?

 

ARCULATI TÉNYEZŐ

Aki beszél egy ügyféllel, a cég hangjává válik, a személyes kapcsolattartók pedig már az arculatot is képviselik megjelenésükkel, hozzáállásukkal.

A vállalat elvárásai egyre bővülnek, azonban a munkavállaló nem mindig kap egyértelmű tanácsot arra vonatkozóan, hogy hogyan képviselje a cég imidzsét, a termék exkluzivitását, vagy a pozíció ígéretét. Pedig sokszor éppen ezekkel az ígéretekkel töltik meg a reklámokat: megfelelően kocka, mégis türelmes és segítőkész okoskütyü-szakértők; extra cuki élelmiszerbolti eladók és ügyfeleik minden nehézségét tökéletesen átérző banki ügyintézők várják a találkozást, empátiával felszerelkezve és pozitív lendülettől hajtva. És ez, ahogy a reklámban, úgy a való életben is bőven túlmutat a klasszikus ügyfélkezelések fáradt stewardess-mosolyán.

   

 

EZT MONDJÁK AZ ÜGYFELEK

"Sokat tanultam Ildikótól. Alkalomról alkalomra részletekbe menően felkészült “belőlem”. Ildikó nem csak tréner, hanem nagyszerű ember is. Ajánlom mindenkinek, aki a kommunikáció terén fejlődni akar és nem fél szembenézni saját gyengeségeivel!”






Bárándi Zoltán

Ildikó egy igazán magával ragadó, sokrétű ismerettel rendelkező tréner. Rendkívüli tehetséggel képes rámutatni az érzelmek kifejezésének, illetve ügyfelek érzéseinek, és azok konzultáció közbeni megváltozásának felismerési technikáira. Csoportunkkal nagyszerű hangulatban és hatékony gyakorlással töltöttük el az időnket, amit alig várunk, hogy folytathassunk!



Ambrus-Rakovics Éva
Szívtanoda, HRSpecialista.hu

Ildikó testbeszéd analízise és tréningje abban segített, hogy videó-megjelenéseim hűen tükrözzék az egyéniségem és emellett megszólítsák a célközönségem. Ildikó csodás szakember, határozott, és alapos. Szívből ajánlom mindazoknak, akik komolyan szeretnének fejlődni, tanulni az önkifejezés terén.




Fogl Viktória „Hana”
HINTuitive
Milyen területen jelent előnyt a testbeszédi jelzések felismerése és a nonverbális kommunikáció fejlesztése?

TERVEZZÜK MEG EGYÜTT A TE HATÁSODAT IS!