Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Ne ítélj, hogy ne ítéltess! – írja a Biblia és életünk során még rengeteg embertől (főleg, akik erkölcsi fejlődésünkben érdekeltek) hallunk utalást arra, milyen helytelen dolog is mások első ránézésre való megítélése. Persze lehet erre törekedni – de mielőtt komolyabban ostorozni kezdenéd magad, hogy egy furcsa ismeretlennel való találkozás első pillanatában negatív érzések kavarognak benned, tudnod kell, hogy ennek az önkéntelen folyamatnak köszönheted, hogy egyáltalán élsz!

Mások megítélésekor nem pusztán racionális, analitikus műveleteket végző agyterületeink, de ösztönös reakciókat és érzelmeket is irányító limbikus rendszerünk is működésbe lép. Utóbbi reflexszerűen, gyorsan reagál (sokkal gyorsabban, mint gondolkodó, emberi agyunk) és ez a terület irányítja az ’Üss vagy fuss” típusú reakciókat – vagyis egy ismeretlennel való találkozás első tizedmásodperceiben dönt arról, hogy az illető veszélyes-e ránk nézve vagy sem. Azért rendelkezünk ezekkel az idegrendszerünkbe épült viselkedési mintákkal, mert őseink pontosan rájuk hagyatkozva maradhattak életben, így a természetes szelekció (a dodó galambszerű őseinek használhatóbb méretű szárnyaival szemben) megkímélte ezeket a méltán hasznosnak vélt készségeket.

Na de milyen benyomást alkothatunk pusztán egy arc alapján?

Ahogyan az előző cikkben említett Dr. Bartneck rácsodálkozott a Lego figurák hihetetlenül sokszínű (628-féle) arckifejezésére, úgy jutott nagyon izgalmas következtetésekre Leslie Zebrowitz pszichológus az új arcok megfigyelése alapján hozott első benyomással kapcsolatos kutatásában. Az egyik érdekesség, hogy a kutatás résztvevői – eltérő nemzetiségű, korú és kulturális beállítottságú személyek – meglepően hasonlóan értékelték a fotókon látható ismeretleneket olyan tulajdonságok esetében, mint például a szívélyesség vagy dominancia, ami jelzi, hogy az első benyomás kialakításakor nem életünk során tanult, hanem velünk született készségek lépnek működésbe. A másik meglepetést a megítélés pontossága okozta, ugyanis az előbbiekben említett megállapítások elég komoly átfedéseket mutattak jóval objektívebb felmérések, személyiségtesztek eredményeivel.

Persze van, ami félrevihet…

Zebrowitz kutatásai során rámutatott, hogy a babás arcot a legtöbben vonzónak találjuk, amihez köze lehet az evolúció során belénk kódolt törődésre buzdító, óvó és védő ösztönnek. Ha az új ismerős szimmetrikus és arányos arcszerkezettel rendelkezik, mi eleve pozitívabb képet festünk magunkban a személyiségéről – ez ismét csak egy evolúciós tanulság eredménye, a genetikai diverzitás és láthatóan jó egészségi állapottal kapcsolatosan jelek felismerésének készsége lehet.

Olyan emberekre, akik arca emlékeztet minket egy ismerősünkre, automatikusan az eredeti személy tulajdonságait vetítjük ki. Így válhat egy kedves barátunk arcvonalait viselő illető azonnal szimpatikussá, míg valakit, akit egy konfliktusokkal terhelt, korábbi kapcsolatunkhoz kötünk, szívünk szerint inkább elkerülnénk. Utóbbi felismerés arra utal, hogy életünk során az emberekkel kapcsolatos benyomásaink beivódnak érzelmi emlékezetünkbe, primitívebb limbikus rendszerünk nem csak a negatív töltésű érzelmi tapasztalatra, de a jó élményekhez is válaszreakciókat társít. „Az eufória azért jelenik meg olyankor, amikor egy régi jó baráttal találkozunk, vagy felismerünk egy gyermekkori illatot, mert az ezekre vonatkozó élményeink a limbikus rendszerünkhöz társított emlékbank komfortzónájában kerülnek rögzítésre.”*

Az érzelmi hasonlatosság első benyomásra gyakorolt hatása szintén fontos szerepet kapott a pszichológus kutatásában – a cikk folytatásában ennek kifejtése mellett arra a kérdésre is választ keresek, hogy tudjuk-e formálni a rólunk kialakuló első benyomást érzelmi jelzések tervezett mimikai megjelenítésével.

T. Bieniek Ildikó

Testbeszéd-elemzés / Nonverbális kommunikációs tréningek

www.hatasgyakorlat.hu

Forrás:

Leslie A. Zebrowitz: First Impressions From Faces https://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/0963721416683996?journalCode=cdpa

*Joe Navarro, Marvin Karlins: Beszédes testek (HarperCollins, New York, 2008)

en_USEnglish